Trendek jönnek és mennek a weblapkészítés rendkívül gyorsan változó világában is, és gyakran hajlamosak vagyunk túlságosan ragaszkodni nekünk tetsző, de elavult technikákhoz, megoldásokhoz. Egy idő után azonban mindenképpen érdemes lépést tartani az új trendekkel, továbblépni és magunk mögött hagyni a régi, elavult technikákat, ha fontos látogatóink (és a Google…) elégedettsége.

A technológia fejlődik, ne ragaszkodjunk a régi mintákhoz minden áron, mert visszahúznak és közben elszáguld mellettünk a konkurencia.

Következzen 4 webdesign trend, melyek fölött eljárt az idő, adjuk át helyüket az újaknak!

1. SEO központú szövegezés

seo-szovegek

Sokáig elterjedt módszer volt a weblap szövegeinek kulcsszavakkal túlzsúfolása. Egy darabig ez működött is, sokszor borzalmas szövegezésű weblapok is indokolatlanul jó pozíciókat tudtak elcsípni a Google találati listákon. Mára szerencsére ez megszűnt, köszönhetően a Google új irányelveinek és a keresőalgoritmusban véghezvitt folyamatos változtatásoknak, finomításoknak.
A kulcsszóhalmozás és a túlzottan a keresőkre fókuszáló szövegírás tehát már nem célravezető a modern SEO-ban, sőt akár szankcionálhatja is érte weblapunkat a Google.

Hagyjuk magunk mögött a tartalom-előállítás ezen elavult módját, és kezdjünk el felhasználó-központú, könnyen érthető, a célközönségnek valóban hasznos, értékes tartalmakat előállítani weboldalunkon. Emellett természetesen az is fontos, hogy pozitív üzenetet közvetítsünk a tartalmainkkal, építsük a brandet, növeljük reputációnkat.

2. Honlapok mobilverziója

 

reszponziv

Ahelyett hogy mobileszközökön a weboldal átváltana mobilverzióra, manapság már szinte minden weblapkészítő a reszponzív weblap felépítésre helyezi a hangsúlyt. Nem megfelelő megoldás az, hogy a weblap felismeri a különböző eszközöket és váltogat az oldal asztali és mobil verziója között. A felhasználók ma már reszponzív felépítéssel találkozhatnak szinte minden weboldalon.

Az Egyesült Államokban az internethasználat több mint 55%-a már mobileszközökön történik. A legjobb webáruházak már alkalmazkodtak a megváltozott felhasználói szokásokhoz, és weboldalaikat elsődlegesen mobileszközökre optimalizált webdesignnal látják el, csupán másodlagosak a laptopokon és asztali gépeken történő megjelenés. Magyarországon még nem ennyire drasztikus a változás, de érdemes elgondolkodni egy minőségi reszponzív webdesignon, mert hamarosan nálunk is megfordulnak az arányok.
A reszponzív kialakítás által a weblap minden egyes modulja idomul az adott eszköz (tablet, mobiltelefon, asztali számítógép, stb.) képernyőjének szélességéhez, így mindig a képernyőméretre szabva jelenik meg weboldalunk, akármilyen eszközön is tekintik azt meg.

A Google is a reszponzív honlapfelépítést részesíti előnyben, mert segítségével jóval kevesebb lesz az aldomainek és tartalom duplikációk száma.
Érdemes tehát már a weboldal indulásától a reszponzív designt választani weboldalunk kialakításánál.

Ha Ön is szeretné weblapját a legújabb trendeknek megfelelően elkészíttetni vagy átalakíttatni, akkor ide kattintva kérhet tőlünk egyedi árajánlatot vagy választhat weboldal készítési csomagjaink közül is.

A cikk itt folytatódik >>

 

Pin It on Pinterest

Call Now Button